„Mit sír hogy kövér, hát fogja magát, azt fogyjon le!” „Az a baj, hogy nincs önkontrollja!” „Én is meg tudom tenni, hogy odafigyelek, Ő is meg tudná, nem is akarja igazán, csak sír a szája!!!”

Ilyen és ehhez hasonló ítéletek és előítéletek tömkelegeivel találkozik a túlsúlyos ember, de az is előfordul, hogy valójában el sem hangzik, mégis ezek a mondatok futkosnak folyamatosan az agyában, amivel csak rombolja az esélyeit egy sikeres életmódváltáshoz. Korábbi cikkünkben már írtunk a túlsúly lelki hátteréről, hogy mi az a bánatháj, hogy a különböző étkezési szokások, milyen hátérre vezethetők vissza. Most azokról a félelmekről beszélünk, amik magát a változtatást blokkolják. Nézzünk hát a mélyére!

Emlékszem, én is találkoztam ilyen mondatokkal, amikor magamhoz képest úgy 15 kiló rajtam ragadt, és rettenetesen fájt, mert akkor valóban úgy éreztem, hogy nem tudok tenni ellenne. És persze ezt a mondatot, egy tipikus fitnesz cica tolta nekem oda, akinek úgy ránézésre a világon semmi sem volt fontosabb, mint a külseje. Ráadásul én valamikor verseny sportoltam, tehát az énképem is egy sportos, csinos, izmos nőci volt, ezért borzalmas volt számomra megélni akkor saját magamat! És hát fájt, arra gondoltam, hogy mit tudsz te rólam, ki vagy te, hogy így megítélj! Volt, aki azt mondta, hogy azért szólt be, hogy érezzem szarul magam, és kezdjek el fogyni, mert valamikor olyan csinos voltam… Na gratulálok!!! Szóval az én érdekemben taposott a lelkembe! Mondhatom semmit nem ért, csak növelte az elkeseredésemet, és szégyelltem bárhová menni, főleg olyan helyre, ahol régi edzőtársakkal összefuthattam volna. És hogy mikor tudtam újra magamra találni? Miután magamra találtam!!!! Azaz megnyugodtam, a férjem szeret, szültem egy gyereket, tudtam, hogy elfogad olyannak amilyen vagyok. És akkor úgy éreztem, hogy nem fog gondot okozni az életmódváltás. Lelkileg megnyugodtam, és tudtam azzal foglalkozni, ami valóban jót tesz a szervezetemnek, és nem is éreztem tehernek. Kb. 15 hónap alatt ment le 15 kiló, és hónapról hónapra voltam egyre lelkesebb, és elszántabb!!! Ez fontos!!! Nem az elején, hanem közben, ahogy jöttek a sikerek, és kezdtem hinni magamban, úgy lettem egyre motiváltabb!!!

És itt jutunk vissza a félelmekhez, és az önbizalom hiányhoz. Ezért nehéz belevágni, mert igazán nem hiszünk magunkban. Ráadásul minden egyes kudarc mélyíti a szégyenérzetünket, és növeli azt a hitet, hogy képtelenek vagyunk változtatni.

Félünk a kudarctól, és az újabb ítéletektől! Rettenetesen félünk saját önítéletünktől, főleg ha szigorúak vagyunk magunkhoz!!! „Mert gyenge vagyok, és nem vagyok képes ellenállni a csábításnak!” Nézz magadba, és kérdezd meg, hogy mitől félsz igazán? A gyengeségtől? Az ítéletektől? A bűntudat mardos? A csalódástól? A kudarctól? Nem tudsz lemondani, nem tudsz elengedni dolgokat? Mindenkinél van egy vörös posztó, ami igazán borzalmas számára, és ez a fájdalom, illetve a fájdalomtól való félelem az ami megbénít. Ezt úgy képzeljétek el, mint egy kétkarú mérleget! Az egyik serpenyőben van a fájdalomtól való félelem, a másikban pedig a kétes kimenetelű fogyás lehetősége (mert hát ugye nem is igazán hiszünk benne)! Idegrendszerünk akkor kap zöld utat, azaz engedélyt a változtatásra, ha átbillen a mérleg a fogyással járó boldogság irányába. Tréningünkön pontosan ez történik. Dolgozunk a félelmekkel, azokkal a blokkoló tényezőkkel, amik eleve gátolják a változás lehetőségét, mindeközben megtanulod, hogy hogyan állíts össze olyan étrendet, életrendet, ami már nem is olyan félelmetes, amiben hinni tudsz, azaz, magadban tudsz hinni, hogy ezt képes vagy megcsinálni!!!

 Viki

Holnap pedig jönnek a konkrét félelmek...készüljetek, mert hosszú egy lista lesz. 

Viki&Kata